Tudjátok mit csináltam fél 8tól 3-ig? Nem, csak ha megmondom

.
A válasz: róttam a kilométereket, gyakoroltam a türelmet és nem kedvtelenedtem el még attól sem, hogy esett az eső és hogy az emberek mogorvák.
Azt mondják hétfőn még a fű se nő, de nekem akadt dolgom. Ugyanis ma volt a kórház-járási napom.
8 órára elkellett mennem a szemorvoshoz. Mikor sorra kerültem, elküldött, hogy menjek a titkárságra fizetni. Van egy kis füzet, amit magammal kellett vigyek, hogy abba írják az eredményeket. Na, a titkárnő nagy mogorván megkérdezte, miért nem voltam a cég orvosánál előbb. Ugyanis én csak a családi orvosnál voltam. S akkor magyaráztam, hogy nekem a cégtől azt mondták, hogy jöjjek a szemorvoshoz, menjek tüdőrögönyre, s majd aztán menjek a cégorvoshoz. Aztán visszamentem a szemorvoshoz, és a régi módszerrel vizsgálták meg, hogy jó-e a szemem, vagy nem. Tudjátok, le kellett takarnom az egyik szememet, s akkor mutatott kisebb-nagyobb számokat, hogy látom-e. Majd a másik szememet kellett letakarjam. Látok. Még mindig. Hála Istennek. A következő lépés az lett volna, hogy menjek rögönyre, de rájöttem, ott is kell fizetni egy csomót, s nincs annyi pénz nálam. Uzsgyi haza. Itthonról meg elmentem a cégorvoshoz, nehogy megint belémkössenek, mikor megyek fizetni a rögönyre. S az esőben elbandukoltam az orvoshoz, akinek szerencsére ma délelőtt volt programja. Ott meg tele volt idős emberekkel, akik oltásra mentek. Ott is vártam egy kicsit, majd vettek tőlem vért, majd bementem a dokinőhöz, aki megmérte a vérnyomásom, meg hogy mennyit ver a szívem egy perc alatt. A doki megkérdezte, hogy izgulok-e, mert gyorsan vert a szívem. Én is éreztem. Hát gondolom azért, mert vettek vért

, vagy nem tudom. S azt mondta, hogy elég lett volna, ha csak azután megyek hozzá, miután rögönyön is voltam, csakhát egyesek szeretik küldözgetni az embereket ide-oda. Hogy hatvanszor járják meg ugyanazt az utat.
Folytatás következik. Majd később...