Dec 23, 2015

Elmúlt

advent negyedik vasárnapja.

Elmúltak a ránk nehezedő ködös napok is.
És elmúlt az év leghosszabb éjszakája is, helyet adva a fénynek. 
Várom a Világ Világosságát...
"Az éjszaka elmúlik, a nappal pedig már egészen közel van" (Róma 13,12).

 
  38. Monda pedig Mária: Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint. És elméne ő tőle az angyal.
  39. Fölkelvén pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a hegységbe, Júdának városába;
  40. És beméne Zakariásnak házába, és köszönté Erzsébetet.
  41. És lőn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel;
  42. És fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse.
  43. És honnét van ez nékem, hogy az én Uramnak anyja jön én hozzám?
  44. Mert ímé, mihelyt a te köszöntésednek szava füleimbe hatolt, a magzat örvendezéssel kezde repesni az én méhemben.
  45. És boldog az, a ki hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr néki mondott.
  46. Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat,
  47. És örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben.
  48. Mert reá tekintett az ő szolgáló leányának alázatos állapotjára; mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek.
  49. Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az ő neve!
  50. És az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre vagyon azokon, a kik őt félik.
  51. Hatalmas dolgot cselekedék karjának ereje által, elszéleszté az ő szívök gondolatában felfuvalkodottakat.
  52. Hatalmasokat dönte le trónjaikról, és alázatosakat magasztalt fel.
  53. Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen.
  54. Felvevé Izráelnek, az ő szolgájának ügyét, hogy megemlékezzék az ő irgalmasságáról.
  55. (A miképen szólott volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az ő magva iránt mindörökké!  

(Lukács első rész)





Dec 14, 2015

Adorjánné Nagy Aranka: Örök adventben

Jöttek és tűntek szent karácsonyok,
tizennyolcnál is több talán,
tizennyolcszor kerestem Őt,
de titok maradt nekem és talány.

Csak gyertyalángot láttam és fenyőt,
azokban véltem vártam Őt,
az Ige szólt, és csengett az ének,
egy sugarát elfogtam szemének,
de villanás volt csak és rejtelem.
Kutattam arcát a szent éjeken,
éreztem ízét borban és kenyérben,
palástja lengett már az égen,
de a felhőknél is magasabban;
annyi tűnt karácsony után,
én mégis - adventben maradtam.

Tudom, a hegynek le kell omlani,
akkor jön, ha a völgy is egyenes,
Uram, évekig készítem utad,
amelyen hozzám végre eljöhess.
Mint kisded jössz, ki szív-bölcsőt keres?
Vagy úgy toppansz be, mint vőlegény?
Mécsemet minden nap megtöltöm,
Örök adventben várlak én.

Dec 3, 2015

Köszönöm.

...
1043.Hála az Édesanyámért, aki életet adott nekem évekkel ezelőtt.
1044. Hála a virágokért. Az ajándékokért.
1045. Hála mindenkiért, aki felköszöntött.
1046. Hála a 139. Zsoltárért.


Dec 1, 2015

Advent

A hosszú folyosó, itt, a lakásban, sokat látott már.
Örömet például, amikor családtag vagy vendég érkezett. S szomorúságot, könnyet, visszafolytott bánatot, amikor valaki elment.
Imákat hallott, akkor, amikor útra indultunk messzire. De volt itt már füttyszó, zene, kántálás is. Szűk folyosó, ahol a szeretet mégis elfér, akárhány személyből is állna.
Mert az igazi szeretetnek, amely a másik javát akarja, nem a sajátját - nincsenek falai. Kis helyen elfér, s messzire elér. Olyan, mint a gyertya -  eloszlatja a sötétséget, a félelmet.


Áldott decembert, sok szeretetet mindenkinek!