Már megint késő van, de írhatnékom van, na.
Ma többminden történt.
Előszöris, nem írtam még, hogy mostanában későbbig kell ülnöm a munkában, mivel reggel, 7:40 re megyek, kurzusra. És a kurzust fizeti a cég, de nekünk azon kívül le kell(ene) ülni a 8 órát. Tehát 5-6 ig ülök. Mikor hogy. Ugyanis a többiek mind hazamennek szépen. S én üldögélek még. De lehet leszokok róla:)) .Milyen dolog ez, másokra nem érvényes??hm. De szeretem a munkám. Például most jelenleg Visual Basic 6-ban dolgozom. Ugyanis volt a cégnek egy programja, amit a családi orvosok használnak. S most a törvényben módosult néhány dolog, ami a családi orvosokat érinti, tehát a programot is meg kell változtatni néhány helyen. S akkor 2en ezzel foglalkozunk, hogy update-oljuk. A Visual Basic nem volt nekem ismerős, de épp ezért érdekes, mert új dolgot tanulhatok. És olyan jó érzés, amikor kód-bámulás után rájössz, hogy az mit is jelent, sőt még ki is tudod javítani a hibákat:D. És az is jó, hogy látom a programot egészben. Tudom mire lehet felhasználni, látom konkrétan az eredményét a munkámnak, nem mint azok a programozók, akik csak egy bizonyos részen dolgoznak. Mi itt kódot írunk , tesztelünk, javítunk, Help-et írunk, és a klienseknek telefonos segítséget is nyújtunk. Na jó, én még nem mentem keresztül minden fázison:)
Miután hazajöttem, megnéztem jól az új ablakainkat:) Majd ebéd-vacsoráztam. Majd pedig elmentem a gyülibe. Ugyanis, még ezt sem írtam, de újabban patikusnő is vagyok:P hehe. Az pedig úgy történt, hogy a gyülihez szoktak hozni gyógyszereket. És akkor Máté tv. lánya, aki Déván lakik és gyógyszertárban dolgozik, eljön hozzánk és kirakja a gyógyszereket, ráírja melyik mire való stb. S eddig Piroska néni foglalkozott a patikával, de elment Németbe Marikáékhoz. Maradt Manci néni. De aztán elmentek ők is látogatóba Németbe. S így maradtam én. Következik, hogy én is elmenjek Németbe:)), ugyanis van hova:D. Na jó, csak viccelek. Habár nem bánnám ha így sikeredne:D.
Szóval, kanyarodjak vissza. Pénteken és vasárnap, összejövetelek után a patikában vagyok gyógyszert osztogatni. Legalább megtanulom, hogy milyen gyógyszer mire való. De azért várom vissza Piroska nénit:)
Aztán mikor hazaértem, nekifogtam infót keresni a neoprotestánsokról, mert megkért valaki. A neoprotestánsok történelméről kellett írjon 1-2 oldalt. Hogyan váltak ki, mikor, stb. Hát azt hiszitek találtam? Nem volt egy valamirevaló cikk sem arról, hogy mikortól beszélünk neoprotestáns felekezetekről. Pár mondatot. S akkor írtam néhány neoprotestáns gyüliről még. De ha tudtok valamilyen jó linket, elolvasnám, mert kíváncsi lettem. Magyarul kerestem infót, lehet azért nem nagyon találtam. S evvel jól eltelt az idő. Közben Anyuék beszéltek mikrofonon Emmanéniékkel. Majd 10 órakor kopognak. Vajon ki lehet? Hozták az RDS ingyen mobiltelefont:D. Többen mondták, hogy vasárnap este kapták meg. Már Rúben is mind kérdezte, vajon mi mikor kapjuk meg, mert az osztálytársai majdnem mind megkapták már. Na, most van egy mobillal több. SD microcardot is lehet tenni bele. Csak nem lehet mindenütt használni talán. És nem kell mindig feltölteni szerencsére, mert adják a perceket.
Na, ez jó hosszúra sikeredett.