Mar 29, 2008

osztálytárs

Rúben mondta, hogy nagyon kedves, fiatal zenetanárnőjük van, aki elvitte egyszer az egész osztályt üditőzni, meg márc. 15-én az ünnepségről hazahozta őket, mert ő is Hunyadon lakik stb, de azt nem mondta, hogy hívják. A tegnap Anyu elment szülőértekezletre, mert a Rúbenék oszija jövő héttől megy szülési szabadságra, és beakarta mutatni az új osztályfőnököt, a sporttanárt. S azt mondta, hogy a sporttanár, a zenetanárnőnek, T.A.-nak a férje. Most hallotta Anyu először a zenetanárnő nevét. S hát, kiderült, hogy nekem volt osztálytársam 1-4 ben:) Ugyanis azután családostól elköltöztek Kolozsvárra. Ott fejezte be az egyetemet. S most visszakerült Hunyadra:) Remélem találkozni fogok fele ,habár nem vagyok biztos abban, hogy felismerném...

péntek

A tegnapi munkanap nagyon nehezen akart letelni:)). Egy csomót mocorogtam a széken, semmihez nem volt kedvem, meg ilyesmi. Azt hiszem be is volt borulva. Majd aztán szépen a nap is kisütött:) Aztán mind azon gondolkoztam, hogy menjek vagy ne gyülibe. Anyu nem tudott jönni, mert szülőértekezletre kellett mennie Dévára, Apu meg a héten dolgozni járt. 5-ig dolgoztak, s mondta, hogy valószínű nem tud elérni imaházba, mert ott is 5-től kezdődik a program. A jövő héttől 6ra kell menni, mert visszük most az órát. Na, aztán tudtam, hogy nagyon kevesen leszünk(egyrészt mert mindig kevesen vagyunk, másrészt meg azért mert azok közül akik pénteken szoktak járni gyülibe, legalább 3an el vannak utazva. Plusz most a szüleim sem tudnak jönni.) Egyik pillanatban úgy voltam, hogy megyek, másikban hogy nem megyek. Nagyon álmos is voltam, hát na, péntek:P. Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek, elvégre nem arra kell nézni, hogy hányan vagyunk. 11en voltunk. 6 férfi, 5 nő (hűha, többségben voltak a férfiak). Azt már nem is kell írjam, hogy én voltam az egyetlen,hmm, 55 éven aluli? Általában mindenkinek megvan a helye a gyüliben, s elmosolyogtam magam, mert a nők felől, mindenki más padban ült!! Most így sikerült:))
Még mindig húsvéti hangulat volt, ilyeneket énekeltünk, meg a felolvasott Ige is a sírhoz siető asszonyokról szólt és arról, hogy Jézus megjelent a 11 apostolnak. A végén Dezsőbácsi megjegyezte, hogy mi is 11en voltunk, mint az apostolok:)
Miért mentek az asszonyok a sírhoz? Vitték az illatszereket, de tudták, hogy ott vannak az őrök. És azt is tudták, hogy a sír egy nagy kővel van eltorlaszolva. Nem gondoltak arra, hogy Jézus feltámadt, de mintha megérezték volna, hogy történni fog valami...

Mar 27, 2008

Rudi lefilmezett minket. S elküldte nekünk is. S felraktam. Hogy lássatok. Most jobban ment az éneklés mint mikor 3-6-on vagyunk és nincs ki kísérjen. És most itt volt Evódia is, szóval...jó volt.

Mar 25, 2008

Kedd

Ma muszáj volt munkába menni...Esős, borús nap volt ma. A tegnap is egész nap esett az eső.
Azt hiszem egy félóráig csak azon gondolkoztam, hogy hol is hagytam abba pénteken, honnan kellene folytatni a munkámat. A gépem is mintha lassabban ment volna ma:P
Úgy köszönt ma reggel rám egy munkatárs, ahogy szokás Húsvétkor: Hristos a Înviat!(Krisztus Feltámadt!). Mire nekem úgy kellett válaszolni, hogy: Adevărat a Înviat!(Igaz, hogy Feltámadt!)
Nekem nagyon tetszik a románoknak ez a szokása:)
Aztán egy kolléga azt kérdezte, hogy ha baptista vagyok, miért ünnepeltem most a Húsvétot. S mondtam, azért, mert magyar vagyok. Mert itt nem a vallás van figyelembevéve. Végülis nem tom, hogy van ez. De nem ez számít, hanem az, hogy van egy ünnap, amikor különösen Jézus feltámadására emlékezünk. DE ezt nem csak Húsvétkor kell tennünk:)

HúsvétHétfő

Hétfőn nem mentem munkába, ezért eltudtam menni a gyülekezeti alkalmakra. Délelőtt én voltam az egyetlen 50 éven aluli. Még Rúben sem jött, mert ő elment reggel, hogy vért vegyenek tőle, mert márciusi és megkellett csináltassa az analiziseket. S azért ment most, hogy ne hiányozzon a suliból. S mikor hazajött lefeküdt, mert rosszul lett a vér látványára.
Hétfőn reggel már 7 után felébredtem. Gyülibe 10-re kellett menni. Bezzeg mikor korán kell kelni, még szívesen szundikálnék:))
Délután Máté tv. szolgált közöttünk.

Néhány gondolat (vasárnap, hétfő):
-az asszonyok voltak azok akik a sírhoz siettek. A keresztrefeszítésnél is csak egy férfitanítvány volt jelen, a többiek asszonyok voltak. (jó lenne, ha engem is ennyire érdekelnének a szükségben levők, ha én is megtennék mindent Jézusért)
-az őrök elhitték, hogy Jézus feltámadt. ott voltak. A főpapok is elhitték, mert rögtön álcázni akarták. Viszont a férfitanítványok nem hittek az asszonyoknak...( én is hitetlen vagyok néha...pedig Jézus az én életemben is sok csodát tett)
-azért nem csatlakoznak sokan hozzánk, mert nem ismerjük az Igét. Jönnek a Jehovisták, fújják az igeverseket. Akkor a muzulmánok is jól ismerik a Koránt..de mi a helyzet velünk?(velem megtörtént az, hogy hallgattam, mikor beszélnem kellett volna, mert tudtam azt, hogy nem tudok igeversekkel érvelni. Olvasom a Bibliát, de a megtanult Igeverseket olyan hamar elfelejtem. vagy lehet h az igeversből megmarad valami, de azt biztos elfelejtem, hol is található a Bibliában...)
-sokan nem várják a feltámadást. Talán azért, mert tudják, hogy akkor nem fog jól elsülni a dolog számukra. Azt mondta valaki, hogy Ha nincs Isten, akkor sem a hívők, sem a hitetlenek nem veszítenek semmit. De ha van Isten, akkor a hitetlenek nagy bajban vannak...
Én hiszem, hogy van Isten. Ő elküldte egyszülött Fiát, hogy meghaljon bűneimért. És hiszek a feltámadásban. Jézus feltámasztotta Lázárt, de nem azonnal. Megengedte, hogy Lázár családja szenvedjen. Nem akarom elfelejteni azt, hogy amikor szenvedésen megyek keresztül, Jézus valami csodálatosat tartogat számomra...Feltámadunk! Halleluja!

szóval

Húsvét Vasárnapján nem 6-an voltunk fiatalok, hanem 12-en!!! Délután. És ez nagyon jó volt. Dóczi Tibor másodéves teológust küldték hozzánk legációba, amit nagyon jól tettek, mert azonkívül, hogy jól prédikált, mi is megismerkedhettünk vele:) A délelőtti Istentisztelet után maradtunk próbálni néhány éneket délutánra. Ezidő alatt, Tibor kezet fogott, beszélgetett az emberekkel. S mikor mi végeztünk, akkor mi is bemutatkoztunk, meg ilyesmi. S azt mondta, hogy ő is tudja azokat az énekeket(hát még szép:P ) és ha lenne egy gitár, szívesen kiállna velünk. Ennek nagyon megörültünk, csak az volt a bökkenő, hogy nincs gitárunk. De azt mondtam, megkérdem Incit, hogy nem adná-e ide az ő gitárját délutánra. S ha ez sikerül, akkor megyünk fél 5re, hogy fél órát próbáljunk.
Hazaérvén, telefonáltam is Incinek. Ő nagyon kedves volt és azt mondta, ideadja a gitárt. Majd felhívtam Győzőt is, mondtam jöjjön hozzánk ebédre. Fel is jött. Majd ebéd után együtt lementünk Inciékhez. Ott volt náluk Inci testvére, Gabóca. Ellátogatott Húsvétra. S mondtam, jöjjön velünk gyülibe. Inciéknél ugyanis mind a 3 gyerek betegeskedett és ezért ők jobbnak látták otthonmaradni. Örült is Gabóca, hogy van kivel menni gyülibe:) Még Anetteztem egy kicsit, sétálgattam vele a szobában:) Olyan puszilnivaló kis arca van:) És most is nagyon jó kislány volt.
Majd elindultunk a gyülibe. Próbáltunk. S 10-en álltunk ki szolgálni. Olyan jó volt, hogy volt egy gitárosunk!! És ez nemcsak nekünk tetszett, fiataloknak, hanem az időseknek is, ugyanis azt mondták a végén, hogy énekeljünk még:). Használjuk ki az alkalmat. Jó volt látni, hogy senki nem igyekszik haza:) Aztán, akkor fogtuk magunkat s kiálltunk megint. És ha nem énekeltünk legalább 10-et, akkor egyet se:))
És hogy még jobban kihasználjuk az alkalmat, a 12 jelenlevő fiatalból, 10-en elindultunk sétálni a városba. Először elmentünk az állomásra, megnézni mikor van busz Petrozsényba, ugyanis Tibornak hétfőn Lupényban kellett szolgálnia. Aztán mendegéltünk tovább, egy kicsit elkezdett szemerkélni az eső, ezért gondoltuk betérünk egy cukrászdába, vagy valahova ahol üditőt lehet inni. Dehát vasárnap este 10 személynek helyet kapni nem kicsi dolog. Szóval megálltunk és az az ötlet támadt, hogy jobb lenne elmenni valakihez haza, s akkor nyugodtabban beszélgethetnénk, énekelhetnénk. Végül Rudiéknál kötöttünk ki, ami tökéletes volt, mert házban nem kell annyira félni, hogy zavarjuk a szomszédokat:)) Hajni nem jött velünk a városba, mondtam is neki, mikor odamentünk, hogy ha ő nem jött velünk, akkor elmentünk mi hozzájuk:)) Na osztán ott imádkoztunk, énekeltünk, beszélgettünk, játszottunk. Nagyon jó volt. Már nagyon hiányzott az, hogy ilyesmiben vegyek részt. Nehéz volt félbehagyni, de már mindenkit vártak otthon, 11 -re haza is értünk:). Csak az volt a baj, hogy másnap, mikor visszazökkentünk a valóságba, hogy újból csak haton vagyunk fiatalok, elég szomorú lett a társaság. Mintha az éneklés sem menne olyan jól, ha nincs ki kísérjen zongorával, gitárral. De én nagyon hálás vagyok azért, mert Isten az ünnepekre mindig kitalál valami érdekeset a számunkra. Áldott legyen ezért az Ő neve!

Mar 24, 2008

Eddig nagyon áldott ünneplésben volt részem és hiszem hogy ezután is az lesz. A titok az imában rejlik. Imádkozzunk és Isten meghallgat:) Majd mesélek. Most inkább elolvasom a blogokat, mert a tegnap nem volt bekapcsolva a gép:) (igen, kibírtam:D )

Mar 22, 2008

Áldott Húsvétot :)

Mar 21, 2008

NagyPéntek

Jézus, véred megtisztít, véred ad új életet,
Véred tesz, ma szabaddá,
értem folyt e drága vér,
így a lelkem fehér mint a hó, mint hó, mint a hó
Úr Jézus, Te megölt Bárány.

Köszönöm Úr Jézus . Szeretlek.

Ismét térden állok én, tudom, hogy hallgatsz rám.
Bár sokszor rideg szavakat szól, kopott és halk imám,
De most el kell, hogy mondjam egyszer,
amit oly rég szeretnék,
hogy Szeretlek és szívem csak Tiéd.
Szeretlek, Uram, hálám szívemből fakad,
Hiszen mindent látsz Te bennem,
hatalmad olyan NAGY,
Szeretlek Uram, hálám szívemből fakad
És éneklem, hogy áldott légy Uram.


Jézus, térdet hajtunk, valljuk Te vagy a Király,
Ahogy itt állsz most közöttünk, áldunk mint dicsőség Urát,
És mi most trónt állítunk neked 3X
Jöjj, Úr Jézus, foglalj helyet.

Mar 19, 2008

Kellemes Tavaszt kívántam. Errefel, ma szállingózott a hó. Mivanhát? Szeretem a havat és szeretem a Tavaszt, de azért azt nem szeretném, ha a rügyező fák, bokrok megfagynának...
De az én Mennyei Atyámnak mindenre gondja van. Milyen jó, hogy nem nekem kell azon törnöm a fejem, hogy mi lesz ha...ez meg ez történik:) Ha még azt is tudja minden pillanatban hogy hány szál haj van a fejemen, akkor a természetre is ügyelni tud:)

Mar 17, 2008

Tavasz?

Azt hiszem itt van már a Tavasz. Vagyis rügyeznek a bokrok, a fák, meg minden...csak azért még elég hideg van...de mitszámítaz. Kitérdekel. Az a fő, hogy a nappalok már hosszabodnak:) és a madarak énekelnek. És éled a természet:) Kellemes Tavaszt!
Váradon még megebédeltünk a rokonokkal és a távolról érkezőkkel. Nagyon jó volt a sok régnemlátott rokonnal találkozni.
Váradról elvittek Temesvárra:D. Sem Anita, de még Csenge sem feküdt le, míg meg nem érkeztünk. És Csenge nem idegenkedett, szégyellősködött, hanem megfogta az ujjam és vitt, hogy bemutassa a könyveit:). Vasárnap reggel elmentünk gyülibe és ott is nagyon jó volt találkozni a sok ismerőssel. Azt hiszem egy fél éve nem voltam Temesváron...
Délben Anitának kellett olvassak egy könyvből, a közepéről, mert ott volt félbehagyva, s aztán mikor lefeküdt, elkezdtem olvasni az elejét, hogy ismerjem meg én is a szereplőket:))
Csenge mondja a szavakat utánunk, érthetően, nagyon sok állatnak tudja a nevét, nagyon aranyos tud lenni:)
D.u. 6kor volt gyorsvonatom Dévára, ami szinte 4 órát jött! Hát máskor a személlyel jöttem ennyit!!! Mi van, mióta nem járok én Temesvárra, még a vonatok is depressziósak lettek és lassabban mennek?:P
Szombat reggel indultunk Váradra a temetésre:Apu, Anyu, István, Inci a pont 2 hónapos Anettel és én.
Nagyon sokan voltak. Mindannyian szerettük, tiszteltük Rózsikanénnyét és példakép marad számunkra. Egy temetésre nem szoktuk azt mondani, hogy szép. És én mégis úgy éreztem, hogy különleges, szép volt. Meg voltak hagyva hogy mit énekeljünk. Avval kezdtük, hogy " Öröm van a mennyben, egy bűnös felett, ha megtérve hazaérkezett. Fut eléje Atyja, kinyújtja karját, megcsókolja elveszett fiát..."
Éneklés közben úgy éreztem, fehérbe kellett volna öltözzünk, nem feketébe, az égi Vőlegény elvitte Rózsikanénnyét...
Találkozunk a mennyben:) ...ezt iratta Anyu a koszorúra, amit vittünk...

Mar 13, 2008


Milyen jó, hogy van Mennyország...
és hogy van hit és remény...
és milyen jó, hogy a halállal nem ér véget minden...

Mar 10, 2008

Most már Csepei Magdikáéknak is van internetjük, beszéltünk is velük a tegnap mikrofonon. Csudajó:) Mostmár ha Ippra megyünk, nem kell azt mondjam, hogy internetezés mentes napokat fogok tartani. Nem mintha nem lett volna jó úgy is, csak nem tudtam olvasni a blogokat.
Szombaton voltam néhány kolléganőmmel pizzázni. hogy ünnepeljük meg a nőnapot. Finom volt a pizza, csak nagy és nem tudtam mind megenni. Nem csak én jártam így. De a pénzt azt ugye kiadtuk. Tehát egy része kárbaveszett, ha nem ettem meg az egész pizzát?? hm.
Régen, régen nem is szerettem a pizzát. Meg a puliszkát sem:P. De érdekes, hogy az ember ízlése változik idővel. Mert mostmár szeretem a pizzát. És a puliszkát is májjal, vagy sóstúróval. Na, így. Amúgy mindent megeszek(najó, sült kígyót, békát, bogarat meg mindenféle egzotikus kaját azért nem), nem vagyok túl válogatós(legalábbis azt hiszem). És, a kenyér fontos része az életemnek. Akárki akármit mond, én a krumplit, rizskását kenyérrel eszem, ha van is hús hozzá. Nade, megtudom enni kenyér nélkül is:D

Mar 7, 2008

Máté 6

"...adakozásod titokban történjék;

... amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz

...böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád

A te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is."

Tanulgatom legyőzni az Én-t. A Sátán azt súgja, hogy nyilvánosan érdemes jót tenni. Hogy mások is lássák, mert mit ér, ha senki nem látja? De a Bibliában az található, hogy elég ha Isten látja. Nem szereti ha büszkék vagyunk magunkra. Vannak olyan lelki munkások, akik nagyon elismertek meg minden. Mindenki hallott róluk stb. És ott vannak akik kitartóan, sokat imádkoznak. És sok imájuk meghallgattatott. De őket nem ismeri senki. Nem dícséri senki. És így van ez jól. Mert Isten tudja és mindenkinek megfizet:). Szeretnék megtanulni én is kitartóan imádkozni. És sokat...

Rúben

Na, Rúben sem 14 éves már:). Ha egy nappal később születik, akkor nőnapi ajándék lett volna. De hát így is az volt,tulajdonképpen:)

És, mivel 2 óra múlva nőnapot ünnepelünk, hát kívánok nőolvasóimnak egy kellemes,szép napot:)
És hát a férfiaknak is, miért ne. Tán ők is megérdemlik:)

Mar 5, 2008

Ma reggel "aszongya" Rúben, hogy hullik a hó. Mire én:Menj má. Nem hiszem :)). De ahogy kinézek az ablakon, hát látom igaza volt. Már szép nagy volt a hó. Aztán egész nap hullott valami: hó, havaseső, eső, hó. Kitudja, lehet az éjjel is fog még hullni. Szóval most tél-tavasz évszak van, mert a bokrok rügyeznek, de most hótakaró van rajtuk:)

Mar 3, 2008

írjak valamit a márciusi hónapban is...
hát én megfázással kezdtem a hónapot. Rúben szerda este belázasodott, nem ment suliba csütörtökön, pénteken. Úgy látszik rajam van a sor. Dehát igyekszem kilábalni belőle. Amúgy semmi egetrengető, érdekes esemény nem történt velem, tehát nem szaporítom a szót, hanem jó éjt kívánok mindenkinek. Ez a billentyűzet megint vacakol, hagyja ki a betűket, asszem ki kell cserélni az elemet.
Szombaton, vasárnap esett az eső, volt egy kis vihar is, egy tömbház teteje lerepült, kitörte a közeli óvoda ablakait.
Máté tv. ezentúl 2 vasárnapot fog tölteni Hunyadon:), ami nagyon jó, mert szolgálattevőhiány van.
na ennyi mára.