Húú, olyan hamar eltelt ez a hét, hogy már azt sem tudom miket műveltem. Gondolkozzak csak:
-Rúbennel voltam Inciéknél. Meglátogattuk Benit, aki hazakerült a kórházból, és nekünk ugrott örömében amikor meglátott:), Dánielt, akit most a himlő kínoz, és a kicsi Anettet, aki körbeforgolódik a kiságyban és nem nagyon akarja hogy a hangját halljuk. De mikor mondtam neki, hogy mi most haza akarunk menni, akkor elkezdett ott gagyogni valamiket. Olyan aranyos volt:)
-aztán voltam kirándulni is néhány testvérrel, testvérnővel a gyüliből:) Hasdau-n. Nagyon jól esett újból ott lenni, a természetben, patak mellett. De a legjobban az tetszik, hogy a hely körül van véve gyönyörű dombokkal. És mikor táborban voltunk ott, este olyan szép volt feltekinteni a "kerek " égre, amelyik tele volt csillagokkal. Olyan jó volt a Nagy Istenem-et énekelni, egyik kedvencem:)
-aztán vizsgáztam is egyet pénteken. Vége van a kurzusnak és ezután nem kell munkában ülnöm 5-6 ig :D.
- a tegnap meghalt Major Pista testvér. 83 évet töltött volna a nyáron. Kb 16 éve otthonülő beteg. Mindig nagyon szerette ha látogattuk. Karácsonykor, mikor elmentünk hozzá kántálni, mintha éreztük volna hogy ez lesz az utolsó karácsonya, ugyanis nem csak 1-2 éneket énekeltünk mint máskor, hanem behívtak és egyik éneket fújtuk a másik után. Sok éneket kért..
-Holnap megyek Bukarestbe, este érek oda. Szerdán este érkezünk haza. A kollégám még nem volt Bukarestben, ezért úgy illene, hogy a metrónál én jobban tudjam melyikre kell felülni, de én már abszolút nem emlékszem arra, hogy merre kacskaringóztunk mi össze vissza a múltkor. de valahogy megleszünk. Térképünk sincs...khmm. Most böngészem a neten a térképeket és próbálok valami vázlatokat készíteni. Ha már szerdáig ott leszünk, illene várostnézni menni, remélem nem tévedünk el. Hotelben internet nem lesz, szóval csütörtökig internetböjtöt tartok.