Reggel elindultunk újból a városba. Meg - megálltunk, bámultunk erre is, arra is. A parkokban megálltunk pihenni, fényképezkedni. Sok helyen kivannak pakolva a régi könyvek, még azoknál a standoknál is elidőztünk, belenéztünk a könyvekbe, jól esett. Olyan volt, mintha az idő megállt volna...
Aztán továbbmentünk- a Jardin de Luxemburg lett a kedvenc helyünk, ott nyugodtan leülhettél egy székre, a tó mellé és pihenhettél. Ugyanakkor innen jobban meglehetett nézni az embereket. Volt olyan aki öltönyösen, nyakkendősen elnyúlt a széken, s élvezte a napsütést. Mások futottak, beszélgettek. Mindenféle-fajta ember elment ott, más és más nyelveken beszélő emberek - szép.
Aztán bementünk a Louvre-ba. 18 évig ingyenes, 18-25 is ingyenes, de csak ha EU-s országból jöttek. S mivel mi mind a 3an 25 évesek vagyunk, bementünk ingyen :D. Amúgy minden hónap első vasárnapján ingyenes a bemenetel mindenkinek. Másképp 9 euro.
Na ott aztán sokminden van, de mivel nem vagyunk mi szakértők sem a szobrok, sem a festmények területén, nem időztünk túl sokat egy-egy teremben.
Elmentünk a Notre-Dame-ig, hogy nézzük meg a pünkösdi programot, ugyanis vasárnap szerettünk volna elmenni a misére. Majd kiültünk a Szajna partjára, mint sokan mások és vártuk, hogy felszállhassunk a sétahajóra. Este 8kor indult a hajó és 1 órát hajókáztunk - nagyon széép volt, Párizsban sok a híd - ifjú párt is láttunk, integettek nekünk a hídról...nem bántam volna ha hosszabb ideig tart a hajó útja:) Ebédre általunk készített szendvicseket ettünk, de vacsorára megéheztünk, ezért elmentünk a Szajna partján arra a részre, ahol kajálni lehet. Van ott annyi hely, ahol ehetni lehet!!!! csak épp pénzed legyen. Aztán a szuvenír üzletekbe is benéztünk, nyugtáztuk, hogy itt sem olcsóbbak a dolgok, mint a másik üzletben , aztán pedig tovább sétáltunk. Mikor bent voltunk a házban, már fáradtak voltunk, le is barnultunk, ugyanis szép napos idő volt aznap, mi pedig állandóan sétáltunk, de mégis nagyon későn-avagy korán került sor a lefekvésre, mert hát az egyetemi évek szépségeit, bökkenőit is vissza kellett idézni, ugyebár. Meghát nem azért megy az ember Párizsba, hogy 8-10 órákat aludjon, főleg mikor tudja, hogy kevés idő alatt sokmindent meg kell nézni.
"Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok." (Máté 10:30-31)
May 29, 2010
May 26, 2010
Párizs - útikönyv
Pénteken délelőtt fél 10kor ott voltunk a temesvári reptéren. Az arra vezető úton a pipacsok szépségét még a sűrű köd sem tudta elrejteni. Tudtam, hogy gyönyörű napok várnak ránk. 3an indultunk útnak: V , D és én. Csoporttársak voltunk, s elhatároztuk, hogy meglátogatunk egy másik volt csoporttársat A-t, aki Párizsban dolgozik és volt olyan kedves, hogy vendégül látott minket.
A köd miatt a repülők 1 óra késéssel szálltak le, mi pedig kb fél órával indultunk később, mint kellett volna. De kit érdekelt. Párizs fele tartottunk. Mégpedig repülővel. Engem odaengedtek az ablakhoz, mert először utaztam repülővel...csodálatos volt.. elindulni sebesen, érezni, hogy a repülő felszáll és száll, száll, megy a felhők mögé. Ahol igen, mindig süt a nap. Felhő, felhő mindenütt -valahogy így (nem fényképeztem, mert a gép a hátizsákban volt, az pedig fent a csomagtartóban, s nem mászkáltam, hogy kivegyem. A kép a wikipediarol van)
2 órát és 20 percet tartott a repülés, leszálltunk a Paris Beauvois reptéren s azután mentünk 75 percet a városig busszal (14 euro volt egy út busszal). A-val 19:30kor kellett találkoznunk a Louvru-nál. Tehát leszálltunk a Palais de Congres-nél (Porte Maillott) és akkor irány...igenám, de vajon merre van az arra? Megtaláltuk :)
Tehát:
1. Valahol ott szálltunk le a buszról. Megtaláltuk merre kell menni a L'Arc de Triomphe -hoz, s onnan csak egyenesen kell menni, hogy eljuss a Louvre-hoz. Ugyanis, már rég gondoltak arra, hogy turisták fognak errefele özönleni :). A L'Arc de Triomphe (2) , Champs Élysées(3) , Concorde (4), Louvre (7) légvonalban vannak.
![]() |
May 20, 2010
Kezdek izgulni..pedig előbb csak Temesvárra kell mennem..elég vastag a kabátom..erre fel most kisütött a nap, kezd meleg lenni...dehát a kabát csak kell, mert kitudja milyen idő lesz...csak egy hátizsákom van..remélem felengednek vele a repülőre, s nem mondják, hogy túl nagy ahhoz hogy felvigyem...nem voltam még repülőn, s ilyen semmiségek :)
May 19, 2010
"Elérem én is tán - Párizst, nagy álmok szigetét!" (Juhász Gyula)
Hát igen, talán sikerül ott töltenem a hétvégémet:) Tervezgetek, gondolkodom azon, hogy most milyen ruhákat is tegyek,mert csalóka az időjárás s közben az internetet böngészem. Tehát a kiruccanás előtti idő is nagyon kellemesen telik :D Hát még ha Isten megengedi hogy el is jussak odáig:)!
A barátnőmmel és egy másik volt csoporttárssal megyek, a repülőjegy 4 hónapja megvan. Párizsban fogunk szállást kapni egy olyan csoporttársnál, aki ott dolgozik.
Pénteken mennénk, hétfőn jönnénk(3 teljes nap) ha az Úr is úgy akarja. Csak ne állítsák le megint a járatokat hamufelhősmiegymás miatt.

May 16, 2010
szép hétköznapok
Szerdán azt mondta Eunika, hogy menjünk el a Sider-be, mert itt lesz a Glory Gates Quartet Kaliforniából, valamint az Impact Quartet Aradról. S hát elmentünk. Nagyon jó volt, felváltva énekelt a 2 csapat, de volt amikor együtt(ilyenkor az Impact is angolul énekelt). Volt olyan is, hogy egyik szakaszt énekelte a kaliforniai csapat angolul, a másik szakaszt az aradiak románul.
A "Mivel Ő él" -t egyszerre énekeltük, mindenki a saját nyelvén :D
A végén lehetőség volt CD-ket vásárolni és beszélgetni is lehetett az énekesekkel. Rúben azt mondta, kedve lenne angolul beszélni valamelyikkel, ezért odamentünk ahhoz, aki a basszust énekelte. Azért mentünk hozzá, mert amikor a színpadon bemutatkozott, azt mondta, hogy a szülei magyarok, ő Svájcban született, Kanadába költöztek, s onnan Kaliforniába (vagy valami ilyesmi :) ). Tehát szépen odamentünk, köszöntünk, s megkérdeztem angolul, hogy a szülei magyarok, jól értettem? S erre ő is megkérdi magyarul: Hát ti tudtok magyarul? :)))) Tehát ennyit az angolul való beszélgetésről - ugyanis magyarul folytattuk.
Tehát így, tényleg jó volt az a nap.
Máskülönben, mit mondjak még..egyik nap egy pár munkatárssal elmentünk teniszezni. Fájt a fejem, de a nagy teniszezésben elfelejtkeztem róla:)), tehát a sport gyógyít. Szeretnénk folytatni, mert olyan jóó teniszezni- még ha kezdők vagyunk is:) De tényleg. Városunkban van jó uszoda, kuglipálya, mások ide járnak versenyezni..mi meg akik itt lakunk, nem használjuk ki a lehetőségeket..Persze, minden pénzbe kerül, de minthogy például megvegyek 1 üveg nem-egészséges üdítőt, ami többe kerül mint 4 lej például, inkább elmegyek 1 órát teniszezni, s ha 4en vagyunk, egy kicsivel kevesebb mint 4 lej jut egy fejre...szóval tényleg szeretnék még teniszezni:)

May 10, 2010
Magdika & Szabolcs
Csütörtökön buszra ültünk a családdal és elutaztunk Ippra. Ugyanis szükség volt a segítségre: szombaton volt Magdikának és Szabolcsnak a mennyegzője:)
Magdika az unokatestvérem és nagyon közel érzem magam hozzá, nem csak unokatestvérek, hanem barátnők is vagyunk. Szóval, elmentünk és segítettünk amiben tudtunk, mert munka az volt bőven, nem olyan könnyű 350 személyre készülni.
Csütörtökön és pénteken esett az eső, de a szombati napon szépen sütött a nap:)
Szombat délben a vőlegény, a családjával és a váradi fúvóssal eljött lánykérőbe:) És Magdika át lett adva:)
Itt van egy kép Szabolcsról és Magdikáról, az ifjú párról:

A többi képet meglehet tekinteni a picasan.

Subscribe to:
Posts (Atom)