Pénteken elmentünk Ippra, mivel szombaton Nagyfaluba kellett mennünk menyegzőbe. Az unokatestvérem, András nősült meg. Feleségül vette Székely Mónikát, Szilágycsehből. Jó volt találkozni a rokonokkal :). Ott volt Alec Dunn, walesi angol tanár, akivel Hunyadon ismerkedtem meg, mivel volt velünk táborban. Nem nagyon volt kivel beszélgessen az öreg bácsi, ezért megkért, hogy üljek közel hozzá. Igy még fordítgattam neki és nem unatkozott végig:)
Hétfőn megkezdődött az egyetem is. Minden nap este 8kor teszik ki a másnapi órarendet. Nem tudom miért nem rakják ki az egész heti órarendet. Kellemes meglepetés az, hogy az amfiteátrumokat felújították: kicserélték az ajtókat, padokat, székeket, tettek termopán ablakokat...Húú, 3 éve vagyok már Temesváron, de nem sok maradandó dolgot tettem...eszembe jut Túrmezei Erzsébetnek egy verse:
AZ A HÁROM ÉV
Elmúlt. Hirtelen, mint a többi mind.
Alig jött és tovasuhant megint.
Év lett volna? Vagy tűnő pillanat?
Mennyi mindenre nem telt, nem maradt.
Rá se értek virággá fesleni
lelkem bimbóban alvó tervei.
Régi adósságok roskasztanak,
mert rövid volt a perc, a nap.
De mélyen egy felismerés sikolt:
Mesterednek csak három éve volt!
És elég volt és mégse volt kevés.
Tengernyi könny fogadta, szenvedés.
Az elveszett világ váltságra várt.
Milliók hordtak görnyesztő igát.
S Ő rövid három földi év után
azt mondhatta: " Elvégeztem, Atyám!"
Abból a három évből lett nekem
szabadulásom, békém, életem,
és aki él, azóta abból él.
Századok tűnnek, mint hulló levél...
De megoldés örökre az marad,
mit Ő elvégzett három év alatt.
Mig három évnek titkát vallatom,
s tűnő évek zenéjét hallgatom,
új évem imádkozva, csendesen
abba az isteni kézbe teszem,
mint valamikor rég egy kisgyerek
az ezreknek elég öt kenyeret
fenn a hegyen kezébe tette le.
És boldog csoda történik vele:
pillanata nem pillanatot ér!
Lesz belőle áldott csodakenyér!
Minden perce, morzsája viszi szét
három év erejének jóizét.
